Árvai Márta

KEZDETBEN...

ÚJ KÉRDÉSFELVETÉSEK ÉS RÉGI VÁLASZOK VILÁGUNK EREDETÉRŐL

BEVEZETÉS

"Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat firtató emberi szempárt, amely minduntalan összefüggéseket keres a két világ között."[i]

A nemrég elhunyt kanadai professzor, Selye János fent idézett szavai szerint minden gondolkodó és érző emberben felmerülnek e kérdések: Honnan van a mi világunk? Mi az élet és hogyan keletkezett? Mi az emberi lét értelme és rendeltetése?

Ma, amikor a természettudomány olyan sokrétű ismereteket szerzett a legnagyobbak és a legkisebbek világában egyaránt, ezek a végső kérdések mégis megmaradtak. Újabb és újabb galaxisokat, naprendszereket és csillagokat fedeztek fel, ám a tökéletes rendezettség oka, irányító ereje ismeretlen maradt a csillagászok előtt. Az élő természet vizsgálata során fény derült az élő szervezetek működésére, felépítésére a legparányibb sejtekig, az élet rejtélye azonban mindmáig megfejthetetlen. Szent-Györgyi Albert professzor ezt így fogalmazta meg: "Valószínűleg minden biológus eljut ahhoz a kérdésfelvetéshez, hogy »Mi is az élet?«. Az is bizonyos, hogy senki nem adott kielégítő választ még erre a kérdésre."[ii]

Sajnos, manapság egyre többen vannak, akik - a hajszolt életmód, az időhiány, avagy pusztán a közömbösség folytán nem is keresnek választ a végső kérdésekre. Úgy vélekednek, hogy mindez csupán egyes tudósokra, filozófusokra tartozik, s merőben fölösleges efféle gondolatokkal foglalkozni, hiszen az egyén magánéletét ezek úgysem befolyásolják. Ez azonban egyáltalán nem így van: csak akkor tudunk igazán értelmes módon, bizakodóan, boldogan élni, ha megismerjük a világot irányító és fenntartó, a mi életünkre is kiható erőt. Így fogalmazta ezt meg Illyés Gyula: "A végső megoldás - bárminek nevezzük: Isten vagy causa sui (az ősok, az önmagában létező) - az emberi életnek, sőt a világ létének az alapkérdése és alapténye. Ettől függ az egyedi ember életútjának indítása és befejezése, de a történelem további menete, az emberi jövő is. épületet alapozni, tető alá hozni és tovább építkezni csak tervek ismeretében lehet. A megszerkesztett valóság mögött a Szerkesztő akaratának számbavétele a legtermészetesebb. Tisztességes viszony az, amelyben a gyermek nem ismeri az apját?"[iii]

Szükséges tehát, hogy a kérdésfelvetésen túl mindenki egyénileg eljusson odáig, hogy a megnyugtató, biztos választ is megkeresse.

A következőkben szeretnénk néhány idézettel illusztrálni azt, hogy a természettudomány ma milyen segítséget nyújthat a végső kérdések megválaszolásához, majd áttekinteni a másik lehetőséget, a Biblia által adott világképet.

I. MIT MOND MA A TERMÉSZETTUDOMÁNY A VILÁGMINDENSÉG ÉS AZ ÉLET KELETKEZÉSÉRŐL?

1. Jelenlegi tudásunk elegendő-e a végső kérdések biztos megválaszolására?

A természettudományok területén talán az a legfeltűnőbb változás, hogy megszűnt a korábbi magabiztosság. Ehhez a különböző, egymásnak sok esetben ellentmondó elméletek is hozzájárultak. Szemléltetésül olvassuk el a következő két idézetet. Az első egy részlet Sklovszkij professzorral, egy orosz asztrofizikussal készült riportból:

"...- Mi volt az ősrobbanás előtt?

- Azt kérdezi, mi volt, amikor semmi sem volt?...

- És mi lesz majd egyszer? Ismét megszűnik létezni a tér és az idő?

- Nem szűnik meg létezni. A világegyetem - a mi világegyetemünk - végtelenül tágulni fog, és ezt a folyamatot semmiféle erő nem tartóztatja föl.

- Nem hagyja abba a tágulást és nem kezd újra zsugorodni?

- Nem...

- Tehát nem lesz »világvége«?

- Nem lesz... A világegyetem végtelenül tágulni fog...

- Az emberiség túlélheti a Naprendszer történetét?

- Túlélheti. Az emberi értelem lehetőségei óriásiak. Ha az emberiség továbbra is az eddigi ütemben fog fejlődni, akkor néhány millió év alatt betelepítheti és átalakíthatja az egész Tejútrendszert."[iv]

A másik idézet a Mozgó Világ című folyóirat 1983/1. számában közölt kerekasztal-beszélgetés egy részlete. (A beszélgetés résztvevői: Czakó Gábor író, Fehér Márta filozófus, Ferencz Csaba mérnök, Horváth Benő biológus, Kereszty Zoltán biológus és Tarcsay György geofizikus.)

"Az anyag-energia megmaradási tételek után azt hittük (tehát hiedelmünk volt - van tudományos hiedelem is!), hogy egy örökké volt és örökké létező, megmaradó anyagi világban élünk, amelyet ha kellően sokáig vizsgálunk, meg is ismerünk. Ehhez a nézethez az összes tudományos tény sohasem adott bázist... végtelen, örökkévaló világot a tudomány sohasem bizonyított... Mai ismereteink alapján úgy tudjuk, hogy Univerzumunk lett, és egy fejlődő, változó Univerzumban élünk. ...A folytatásról a különböző nézeteket nem részletezem, de annyi bizonyos, hogy Univerzumunk valamikor meg fog szűnni."[v]

Az idézett beszélgetés során felmerül az a kérdés: hogy a jelenlegi természettudományos ismeretek elég alapot adnak-e egy világkép, világnézet kialakításához, tehát a keletkezés mikéntjére, a végső okokra, a mozgató erőre, a létező világ céljára tudnak-e biztos választ adni? Van-e "tudományos világnézet"? A beszélgetés fent idézett résztvevőjének véleménye: "Le kell szögeznünk, hogy az, amit ma az Univerzum kialakulásáról tudunk, nem világkép, és végképp nem világnézet. Ezeket el kell választanunk, mert amennyire meg tudom ítélni, világképet és világnézetet nem lehet a tudományból származtatni. A tudomány a világról egyfajta adathalmazt, modellcsoportot szolgáltat."[vi]

Alfred Kastler, Nobel-díjas fizikus így vall a természettudományos ismeretek határairól:

"A természetben láthatóan sok célszerűség van: az egyetlen végcélszerűség, ha ilyen létezik, rejtve marad előttünk."[vii]

Ha valóban vannak ilyen határai a természettudománynak, felmerül a következő kérdés is: egyedül a tudományos kutatás módszereivel ismerhetjük meg a világot? Más forrás nem állhat rendelkezésünkre? Ismét a Mozgó Világ című lapból idézünk: "Ám egyelőre nem sikerül a természettudományokban felismerni a megbízható tudásra vezető út egyetlen lehetséges módját. Ez párhuzamba állítható az összes természettudományban a hatvanas években fellépő bizonytalansággal. Például azzal,(...) hogy nem tudjuk utolérni magunkat, és a kétségtelenül Óriási eredmények mintha arra mutatnának, hogy az emberiség zsákutcába fordult. Egyes radikálisabb tudományfilozófusok nem csupán megkérdőjelezik a természettudományos megismerés módszertani kitüntetettségét, hanem kétségbe is vonják. Szerintük a mítoszok, vallások és a revelatív (kinyilatkoztatás, ihletés alapján álló) gondolkodás eredményei egyenrangúak a tudományos megismeréssel."[viii]

A fenti idézet szerint egyes filozófusok a vallások, így a Biblia kinyilatkoztatásait éppúgy a megismerés forrásának tartják, mint a természettudományt. A kettő közti ellentét csupán látszólagos: erről még a későbbiekben lesz szó.

2. Vélemények az élet keletkezéséről

Az élet keletkezésének az utóbbi évtizedekben legáltalánosabban elfogadott elmélete Oparin orosz tudóstól származik. Ő maga így nyilatkozott erről:

"Hogyan és pontosan mikor alakultak át a legfejlettebb koacervátumok (fehérjecseppecskék) a legkezdetlegesebb élőlénnyé, azt nem tudjuk. Laboratóriumi körülmények közt ugyanis ezt a folyamatot még nem lehetett megvalósítani, és nem állnak rendelkezésünkre az erre a folyamatra utaló őslénytani adatok sem. Tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy elég jól ismerjük a szerves anyagok valószínű fejlődésmenetét meg az élő anyag evolúcióját, de még semmit sem tudunk a két folyamat átmenetéről, az élővé válás pillanatáról..."[ix]

A bevezetésben idézett Szent-Györgyi professzor szerint senki nem adott még kielégítő választ arra a kérdésre, hogy mi is az élet. Tehát még a kémiai, biológiai folyamatokat kutató tudósok számára megfoghatatlan az élet mikéntjének vagy megszűnésének rejtélye. Így fogalmazza meg egy másik írásában: "Az élet tanulmányozása közben a magasabb régiókból egyre alacsonyabbakba szállunk, míg végül útközben az élet eltűnik, és ott állunk üres kézzel. A molekulák és elektronok élettelenek."[x]

Arra pedig még kevésbé kapunk választ, hogy az élettelen anyag miként és mikor vált élő sejtté. A következő idézet is erre utal: "Az élet keletkezéséről biztosan csak annyit mondhatunk, hogy egyszer megtörtént."[xi]

Az élő sejt bonyolult szerkezete még inkább megnehezíti keletkezése titkának megfejtését. Az élet mesterséges létrehozásával kapcsolatban a következőket írja le a fent idézett biokémikus: "Ha élő sejt (például baktérium) előállítása a cél - akkor csak azt mondhatjuk, hogy ettől még rendkívül messze vagyunk. Valószínű, hogy a belátható jövőben sikerül majd olyan modellrendszerek létrehozása, amelyek a sejt lényeges életfunkcióinak ellátására képesek, és nehéz kizárni a teljes ép sejt mesterséges létrehozásának lehetőségét. Sok biológus - és a szerző - véleménye szerint azonban erre soha nem fog sor kerülni. Nem azért, mert elvileg lehetetlen, hanem mert a komplexitás bizonyos fokán túl az eredmény véletlenszerű, próbálgatással történő elérésének valószínűsége gyakorlatilag nullára csökken. A legnagyobb teljesítményű számítógépek sem tudják áttekinteni a sakkjáték összes lehetőségeit, márpedig hol van a sakk komplexitása (bonyolultsága, összetettsége) az élő sejttől?... A molekuláris biológia óriási diadalaként 1976 óta már van egy vírus, az MSII-bakteriofág, amelynek teljes kémiai szerkezetét ismerjük.

De vajon megoldható-e a szintézis?

Egyelőre a nagyobb RNS-molekulák kémiai szintézise még nem megy, de tételezzük fel, hogy a közeljövőben találunk új módszert erre a feladatra. Khoranáék a világ egyik leggazdagabb intézetében, húsz kutató négyévi munkájával állították elő a 137 nukleotid hosszúságú DNS-láncot. Az MSII nukleinsava 3500 nukleotid hosszúságú... Ha eltekintünk a vírusoktól, és baktériumsejtekre gondolunk, akkor a feladat arányai még riasztóbbak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy baktériumsejt teljes szintézise a szerkezet felderítése után biztosan megoldhatatlan, még a távolabbi jövőben is."[xii]

A továbbiakban néhány véleményt idézünk a világmindenség és az élet véletlenszerű keletkezésével kapcsolatosan.

Kastler már idézett könyvében ezt írja: "1969. júl. 24-én, az első Apolló űrhajó Holdra szállásának másnapján, a Le Monde-ban megjelent cikkében André Lwoff azt kérdi: »Élő szervezetek születhetnek-e a Földön kívül?« Válasza pedig: »Az organizmusok léte, még a legegyszerűbbeké is, mint pl. a protozoák (egysejtűek), gombák, baktériumok, valószínűtlen események valószínűtlen következményei. Tegyük hozzá, hogy az ember megjelenésének valószínűsége... még kisebb. Az élet megjelenése Földünkön nagyon valószínűtlen események sorozatának eredménye. Egy ilyen láncolat másodszori bekövetkezésének vagy reprodukálásának nagyon kicsi a valószínűsége.«" Kastler így fűzi hozzá ehhez saját gondolatait: "Ha az élet létrejötte ennyire valószínűtlen, hogy az Univerzum más helyein való megnyilvánulásának valószínűsége nulla, akkor annak is nulla a valószínűsége, hogy a mi planétánkon létrejöjjön. Másképpen kifejezve: semmi reményünk arra, hogy megmagyarázzuk az élet keletkezését és fejlődését pusztán a véletlen játékával. Más erők működnek itt."[xiii]

A következő sorok is hasonlóan fejezik ki véleményét: "Világosan szólva, nem tudom elhinni, hogy egyedül a véletlen és a szükségszerűség lenne felelős az evolúcióért. Ha a kozmonauták a Hold rejtett felszínén felfedeznének egy működő automatikus alumíniumüzemet, akkor ez nem arról győzné meg őket, hogy ezt az üzemet a véletlenek játéka hozta létre a Hold felszínén található különféle elemek közti fizikokémiai reakciók révén. Sokkal inkább hallucináció áldozatainak hinnék magukat. Nos, a legkisebb baktérium is sokkal bonyolultabb fizikokémiai üzem és sokkal zseniálisabban működő organizmus, mint egy automatikus alumíniumüzem. Ez a megállapítás és egyebek, amik azzal a hihetetlenül hosszú időtartammal kapcsolatosak, ami minden egyes mutáció létrejöttéhez szükséges, ha csak a véletlen törvényeit vesszük figyelembe, arra az elgondolásra vezetnek, hogy legalábbis túl korai tagadni a célszerűség létezését a biológiai mindenségben."[xiv]

Hasonlóan mondja el gondolatait a Mozgó Világban közölt kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője: "Az óceánok sótartalmának felel meg az összes élő szöveteinek sótartalma... A jelenlegi sóssági szint alatt az óceánokban még nem jöhetett volna létre élet, e szint fölött viszont elpusztult volna. Újabb kérdés tehát: mitől állandó az óceánok sótartalma?... Milyen folyamatok szabályozzák a sótartalmat és miért optimális az az élet számára? És kezdetben, amikor létrejött az élet, hogyan találta el azt a »szűk« időbeli kaput, amikor éppen létrejöhetett? Ez azért gond, mert tudjuk, hogy a génekben tárolt információmennyiség véletlenszerű létrejöttéhez a mai becsléseink szerint, a mai tudásunkból levonható konzekvenciák szerint az Univerzum korának három-négyszerese sem lenne elegendő. Fred Hoyle neves asztrofizikus néhány hónappal ezelőtt a Nature című folyóiratban nyilatkozta, hogy a véletlenszerű keletkezés nagyjából úgy fest, mintha egy szeméttelepen átsöpörne egy hurrikán, és ezalatt összerakna a szemétből egy működőképes Boeing 747-es repülőgépet."[xv]

A fenti idézetek azt mutatják, hogy a világmindenség és az élet keletkezésével kapcsolatban a természettudomány újra csak a kérdésfelvetéshez jutott el: ha véletlenül nem keletkezhetett, melyek azok a "más erők", amelyek közreműködtek? Mi az élet és hogyan jött létre?

3. Vélemények a fejlődés, az evolúció folyamatáról

Az élet keletkezése után a következő kérdés: hogyan lett a kezdetleges, egysejtű kis élőlényből pálmafa, elektromos angolna, szentjánosbogár, antilop, krokodil, fecske és még több millió különböző fajú élőlény? És hogyan lett belőle érző, gondolkodó ember?

Vajon valóban egy egyszerű, természetes folyamat az evolúció, a fejlődés?

Idézzünk ismét néhány gondolatot a Mozgó Világ című lapból. Kereszty Zoltán biológus: "A rendelkezésünkre álló fizikai, fizikokémiai és biokémiai tudás messzemenően kevés arra, hogy bizonyítsa akár a legkisebb élő szervezet magasfokú komplexitásának (összetettségének) logikus kialakulását... Kell lennie valami mozgatórugónak... Ez már átvezet a filozófiai meggondolások körébe. A legfőbb kérdés itt az, hogy a tökéletesedés folyamatának mi a kiindító oka és végső célja."

Czakó Gábor író: "Mi az, ami azt mondja, hogy a dolgoknak fejlődni kell? Van-e ilyen természeti törvény? Hiszen az élettelen világ nem fejlődik, az asztal tönkre fog menni, s a hegy le fog pusztulni..."

Az idézett beszélgetésben felvetődik a kérdés, hogy az élőlények változatossága, egymáshoz való hasonlósága feltétlenül arra utal-e, hogy az egysejtűből fejlődött ki a bonyolultabb?

Ferencz Csaba mérnök: "Tény, hogy a biológiai lények időrendi és bonyolultsági sorba is rendezhetők. De sose felejtsük el, hogy egy rendszerkutatással foglalkozó ember ugyanígy sorba tudja rendezni a lyuk és dugó nélküli vájt mosóteknőtől a szuperautomata mosógépekig a »leleteket«, és ebből még nem következik, hogy a mosóteknőből evolúcióval fejlődött ki a Hajdú super."[xvi]

Az evolúcióval kapcsolatban problémákat okoz az is, hogy először az elmélet született meg, a fejlődési folyamat indítóokának, módjának magyarázatát viszont még ma is keresik.

Az evolúció elméletének első s legnagyobb képviselője, Darwin még nagyon kevés bizonyítékot talált a fejlődés igazolására. Elmélete tulajdonképpen csak egy föltevés volt, alig néhány adat alapján. Idézünk néhány sort Géczy Barnabás: Lamarck és Darwin című könyvéből. Darwin egy fiatal természettudósnak a következő tanácsot adta, amellyel tulajdonképpen leleplezte saját módszerét:

"Hagyja, hogy az elmélet vezesse megfigyeléseit, de vigyázzon, hogy jól meglapozott híre legyen, és nagyon figyeljen arra, nehogy túl sokat tegyen közzé feltevéseiből, mivel ez kétségeket támasztana az emberekben megfigyelései iránt."[xvii]

"...Darwin műve iskolapéldája annak, hogyan lehet nagyon távoli megfigyelésekből, illetve eredményekből, mint amilyen pl. az Amazonas trópusi őserdejének paradicsomi fajgazdagsága... stb., egységes szintézisre jutni. ...Csodálatos, hogy mennyire különböző értékű és megalapozottságú megfigyelésekből milyen meggyőző elméletet tudott kialakítani."[xviii]

A könyv szerint az elmélet sikere azért is biztosítva volt, mivel a kapitalista rendszer saját ideológiáját látta igazolva benne: "Az uralkodó osztály a szabad verseny híve volt, amelynek most biológiai szinten is igazolva láthatta jogosságát. A lelkiismereti aggályokon segíthetett az a téves tudat, hogy a nyomor egyszerűen a természetes kiválasztódás következménye, és szükségszerű, hogy az uralkodó osztály a létért folyó harc győzteseként töltse be vezető szerepét."[xix]

Az elmélet tehát megszületett és meghódította a világot. A magyarázat, a bizonyítás azonban problémákat okozott. Darwin szerint a fejlődés a természetes kiválogatódás elvén alapul: minden utód más-más tulajdonságokat örököl szüleitől, s az előnyösebb felépítésű, az életerősebb fennmarad, a gyengébb elpusztul. A természet világában valóban óriási a változékonyság, az élőlények alkalmazkodóképessége, de csak bizonyos határokon belül.

Így fogalmazza ezt meg Jacob Segal, a berlini Humboldt egyetem professzora:

"Az azonban világos, hogy csak a már meglévő öröklődési tényezők kapcsolhatók össze különböző módokon, és hogy az így elért változásoknak szűk keretek közt kell maradniuk. Ez nem érinti a fajok keletkezését, vagyis a Darwin által megjelölt voltaképpeni problémát. A tehén valamennyi öröklési tényezőjét kombinálhatom egymással, de más mint tehén, semmiképpen nem jön ki belőle."[xx]

J. Segal imént idézett könyvében a következő fejezet címe: "A mutációk megmentik a fejlődéselméletet." Arról ír, hogy miután tovább keresték a magyarázatot a fajok átalakulására, találtak egy "éket" az öröklési rendszeren, amelyet mutációnak neveznek: "Igen ritka eseményről van szó, amikor az öröklődési tényezők átvitelét megzavarja valami, és egy új vagy megváltozott öröklődési tényező keletkezik. Ez a megzavarás semmiképpen sem »értelmes«, azaz nem a szervezet jobb alkalmazkodására irányul. Egyszerűen »sajtóhiba« adódik a genetikai átvitelben, és semmi más... Mint várható is, az öröklődés tisztán véletlenszerű megzavarása többnyire káros hatású."[xxi]

Felmerül a kérdés, valóban olyan nagy jelentőségű változásokról van-e szó, amelyek folytán a mutációk "megmentik a fejlődéselméletet"? "Azt gondolhatnánk immár, hogy a fejlődés mechanizmusa legalábbis alapvonalaiban végérvényesen tisztázódott. Mindenesetre a szakemberek ezt mondják. Furcsán fest azonban, amikor a szaksajtóban évről évre új és új érveket találunk a mutációs fejlődéselmélet igazolására. Nem szabadulhatunk meg az érzéstől, hogy maguknak a szerzőknek van szükségük ilyen megerősítésre, mert ők maguk alapjában véve nem is olyan maradéktalanul elégedettek a mutációelmélettel, mint ahogy ez a kívülállóknak tetszik."[xxii]

Leírja azt is, hogy milyen kísérleti eredmények születtek ezen a téren. Mutációs változásokat figyeltek meg pl. ecetmuslinca-tenyészetben. Százával találtak mutációkat, de legtöbbjük kimondottan kedvezőtlen volt, pl. a szem nélküli vagy csonka szárnyú egyedek. Így illusztrálja ezeket a kísérleteket:

"Ez ugyanaz, mintha egy rádiókészüléket úgy akarnék megjavítani, hogy az ellenállások és a kapacitások értékét találomra megváltoztatnám, és az egyik csőtípus helyett egy másikat helyeznék a készülékbe. Ettől nem lesz jobb a rádióm: valószínű, hogy ezután rosszabbul vagy egyáltalán nem fog működni, semmi esetre sem lesz azonban belőle televízió. Az egyetlen mutációfajta, amelyet veszélytelenül alkalmazhatok, hogy a kerek szabályozó-gombokat szögletes alakúakra cserélem ki, vagy a rádiószekrényt más színre lakkozom - ez körülbelül megfelelne a biológiai végállomásokon bekövetkező mutációnak."[xxiii]

A következőkben azt fejtegeti, hogy elfogadhatjuk-e a mutációs változásokat a fejlődés hajtóerejeként:

"Ha azt akarjuk, hogy a létfontosságú funkciók egyike anélkül szenvedjen el mutációt, hogy ebből komoly kár keletkezzen, egy sor más mutációt megfelelően össze kell hangolnunk. Vagyis ugyanannál az egyednél egyidejűleg több mutációnak kell bekövetkeznie, amelyek ezenkívül nem lehetnek véletlenszerűek, hanem egymással pontosan összhangban kell lenniük.

Kiszámítható, mekkora a valószínűsége annak, hogy az ecetmuslinca valamelyik populációjában egyetlen egyednél egyidejűleg 5 mutáció lépjen fel. Olyan elképzelhetetlenül kicsi, hogy egy ilyen esemény legjobb esetben csak egyszer fordulhatott elő a földi élet keletkezése óta. És még sokkal valószínűtlenebb volna 5 egymással összehangolt mutáció megjelenése. A fejlődés hajtóerejeként nem játszhatnak semmiféle szerepet az ennyire valószínűtlen történések, még akkor sem, ha a fejlődési szakaszok évmilliókra rúgnak."[xxiv]

A mutációs elméleten kívül még egy lehetőséget említ meg könyvében J. Segal a fejlődés hajtóerejeként. "Kézenfekvő a gondolat, hogy az ilyen szerzett alkalmazkodások az utódokra is átvihetők, vagyis hogy a szerzett tulajdonságok örökölhetők. Ez könnyen megmagyarázhatóvá tenné a fejlődést, mint az egyre tartó örökölt alkalmazkodások következményét. Ez az elképzelés sajnos kísérleti úton ez idő szerint nem bizonyítható kellő mértékben. ...Csupán annak a megállapítására szorítkozhatunk, hogy az átmenetileg megváltozott környezeti tényezők alapján szerzett tulajdonságok rendkívül ritkán örökölhetők, és hogy nem tudjuk, mi történik, ha a környezeti befolyások időtartama a fejlődés szempontjából számbajöhető mértékben kiterjed."[xxv]

A fejlődés elméletével kapcsolatosan tehát ugyanúgy fennáll a nagyfokú valószínűtlenség, mint az élet keletkezésénél. Kastler idézi Francois Jacob biológustól a következő sorokat: "Bár az evolúció kizárólag mikroesemények egymásutánjának, váratlanul, véletlenszerűen bekövetkező mutációknak tulajdonítható, az idő és az aritmetika (számtan) ellentmond ennek. Ahhoz, hogy egy emlős testét alkotó százezer proteinlánc mindegyikét egységenként húzzuk ki egy szerencsekerékből, több idő kell, mint a naprendszer becsült életkora." (Kastler: i. m. 262. l.)

Nem kis feladat a természettudósok számára egy ilyen valószínűtlen és bizonytalan alapokon nyugvó elméletet megvédeni és igazolni. Természetesen őszinte szándékkal és meggyőződéssel végzik tudományos munkájukat, és nagyon sok hasznos adattal, felfedezéssel gazdagítják az emberiséget. Előfordult azonban az is, hogy néhány természettudós csalással próbálta elméletét igazolni.

Az Egészség (a TIT egészségügyi folyóirata) 1982/5. számában megjelent egy írás "Lóvá tett emberiség" címmel. A cikk szerzője, dr. Forrai György megemlít néhány csalást, amely az evolúció elméletével kapcsolatos: "Ernst Haeckel jénai zoológus professzor nevét is megőrizte a biológia története, pedig ő sem járt mindig az abszolút tisztesség útján. Elmélete szerint az ember a méhen belüli életben végigéli a fajfejlődés alacsonyabb fázisait. Annak a tételnek az elfogadtatására, hogy a hal az ember előfutára volt, különféle embriókat mutatott be, nyúlét, kutyáét és emberét, mindegyiken a látható kopoltyúcsökevényekkel. Csakhogy: a három címke, mely háromfajta élőlény embrióját kívánta demonstrálni, egyazon állattól származott... Minden idők talán legnagyobb embertani és régészeti csalása volt a piltdowni ember. 1908-ban egy dél-angliai kisváros, Piltdown kavicsbányájában Dawson műkedvelő antropológus és őslénytankutató vaskos állkapcsot, majd további koponyatöredékeket és fogakat talált. Ezekből, híres tudósok bevonásával, olyan koponyát állított össze, melyben egy nagy emberi agykoponya egy csimpánzszerű lény állkapcsával ízesült. Ennek az »előemberi« koponyának a felbukkanása bombaként robbant a korabeli származástani elméletek között, s a »lelet« mintegy 40 éven át nevezetes kiállítási tárgy volt a londoni British Múzeumban. A mítoszt csak 1953-ban oszlatta szét Kenneth Page Oakley antropológus és geológus. Mintákat vett az egyes csontokból, és eltérő fluortartalmukból arra következtetett, hogy nem is tartoznak egybe, azonkívül a készítményt állati csontokkal is megtámogatták, sőt a fogakat csiszolással és vegyszeres kezeléssel hamisították. A botrány az angol parlamentben is nagy vihart kavart."[xxvi]

Úgy tűnik, hogy a természettudomány bizonyos felfedezései ahelyett, hogy alátámasztanák, inkább kérdésessé teszik a véletlenszerű keletkezés és az evolúció elméletét. Minél mélyebbre hatolunk az anyag szerkezetébe s az élet titkaiba, annál több lesz az ismeretlen, felfedezetlen terület. Megingatja a fejlődés elméletét az is, hogy a véletlenszerű keletkezés és a fejlődés folyamata ennyire valószínűtlen, bizonytalan.

Vegyük most szemügyre a másik lehetőséget is.

4. Kizárják-e az istenhitet a ma ismert tudományos tények?

Tegyük fel újra a kérdést: milyen segítséget nyújt ma a természettudomány a végső kérdések megválaszolásához? A feltevéseken, elméleteken túl van-e biztos, egyértelmű válasza az anyag vagy az élet keletkezésére?

Ahogyan már idéztük is, "amit ma az univerzum kialakulásáról tudunk, nem világkép, és végképp nem világnézet". Ugyanott: "Egyes radikális tudományfilozófusok... szerint a mítoszok, vallások és a revelatív gondolkodás eredményei egyenrangúak a tudományos megismeréssel."[xxvii]

Ezek szerint a tudományos tények nem zárják ki a hit válaszát a végső kérdésekre, sem pedig a Biblia forrásként való felhasználását a megismerésben.

Így ír erről dr. H. Rohrbach matematikaprofesszor: "A természettudomány ma már nem ad többé világképet, a magyarázó világnézet értelmében véve... Mindenesetre az a helyzet, hogy a természettudomány részéről nem áll fenn többé olyan ellenérv vagy gátló ok, amely megakadályozhatna bennünket abban, hogy kimondjuk az »igent« Isten felé... És a természettudomány már nem adhat nekünk támaszt, érvet a hit és hitetlenség közti döntésben sem a hit mellett, sem ellene."[xxviii]

Hasonló kijelentést találunk a Magyar Nemzet egyik írásában:

"...A XX. század gyors természettudományi fejlődése - új jelenségek kapcsán - új kérdéseket vetett fel... Az új eredményekkel azonban nem lehet a keresztény istenhitet meggyőzően alátámasztani, de megcáfolni sem."[xxix]

A teremtés hat napjának bibliai leírása már sok vitát indított el, különösen a világosság első napon való létrehozása és a Nap negyedik napi teremtése között felfedezett ellentmondásra hivatkoztak sokan. Mai tudományos kutatások viszont mintha ezt a sorrendet igazolnák. V. F. Weisskopf fizikus írja a következőket: "Valóban, a zsidó-keresztény tradíció olyan módon írja le a világ keletkezését, amely meglepően hasonlít a tudományos modellhez. Korábban tudományos szempontból hibásnak tűnt azt mondani, hogy a világosság korábban jött létre, mint a Nap. A jelenlegi tudományos felfogás valóban feltételezi, hogy az univerzum kezdetben különböző sugárzással volt telített, már sokkal azelőtt, hogy a Nap teremtésére sor került..."[xxx]

A Mozgó Világból idézett beszélgetés egyik résztvevője ezt így fejezi ki: "Összefoglalva: ma - a már vázolt pánspermia-elmélettől kezdve a teremtés gondolatáig minden belefér a tudományos hipotézisek körébe."[xxxi]

Mit jelent ez közelebbről? Például: Mit tudunk ma a világmindenség keletkezéséről? Azt, hogy "lett", és állandóan tágul, változik. Hogyan lett? Milyen erő mozgatja? Ide már behelyettesítjük az általunk legelfogadhatóbb magyarázatot: "magától", "véletlenül", "az anyagban rejlő erő által" - vagy "Isten teremtő ereje által". Az életről azt tudjuk, hogy egyszer létrejött, és csodálatos változatosságban létezik. De mi az élet? Hogyan jött létre? "Ősnemzéssel", "véletlenül" - vagy "Istentől, aki az élet forrása".

Ennek az utóbbi válasznak a lehetőségét fogjuk most közelebbről áttekinteni.

Voltaire, a nagy francia filozófus és költő is sokat foglalkozott a végső kérdésekkel. Így írja le gondolatait egyik versében:

"A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,

s olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs,

És a természetet kár is kérdezni, néma:

Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.

Saját műve, csak Ő magyarázhatja azt,

tőle vár érveket a bölcs, s a bús vigaszt.

Nélküle kétely és tévelygések hínárja

Húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra."[xxxii]

Hasonló gondolatok foglalkoztatják "A természeti törvényről" c. versében is:

"Képet formál a szem könnyedén fényből-árnyból,

Épp istene felől, céljáról, végokáról,

Nem tudhat bizonyosat az ember sohasem?

A világ látható, a világ Ura nem?

........................

Nem, Isten oktalan életet nem adott,

Halandók homlokán a jele ott ragyog."[xxxiii]

Newton így írja le meggyőződését Isten létezéséről: "A Nap, a bolygók és üstökösök ezen kiváló rendszere csak egy értelmes és hatalmas Lény tanácsvégzéséből és hatalmából keletkezhetett: ...Ő uralkodik mindenen, nem úgy, mint világlélek, hanem úgy, mint Úr a Mindenség felett... ...s az igazi uralomból következik, hogy az igazi Isten élő, értelmes és hatalmas. "[xxxiv]

Maga Darwin is kereste a végső kérdések megoldását, és a bonyolult fejlődési folyamatok mögött feltételezett egy értelmes Lényt, aki mindent irányított. Ezt olvashatjuk önéletrajzában: "Annak a meggyőződésnek, hogy Isten létezik, van egy másik forrása, amely az értelemből és nem az érzelmekből fakad: és ennek már én is alávetem magam. Nehéz, szinte lehetetlen elképzelni, hogy a hatalmas és csodálatos világmindenséget, az embert és azon képességét, hogy a múltba tekintsen és a jövőbe lásson - a vak véletlen, a szükségszerűség hozta volna létre. Tehát kénytelen vagyok hinni abban, hogy az Ősok értelmes aggyal rendelkezett. "

II. TEREMTÉS EVOLÚCIÓ ÁLTAL?

Mindezek után az lenne a természetes, ha legalább a vallás képviselői elfogadnák a Biblia világképét. Azonban amint a fejlődéselmélet meghódította a világot, a teológusok többsége szinte azonnal átvette az evolúciós gondolkodást - azzal a kiegészítéssel, hogy Isten állt a történések mögött, Ő irányította az anyag és az élet létrejöttét és továbbfejlődését. A két elmélet akkor ötvöződött össze, amikor a fejlődés elméletét tudományos tényként hirdették, az Istenben és a teremtésben való hit pedig tudománytalan, megbélyegzett gondolkodás volt. Napjainkra azonban - amint az eddigiekből is láthattuk - mindez megváltozott. A teológiában viszont ma is az a szemlélet uralkodik, amelyről ezt írja Nyíri Tamás katolikus teológus: "Napjainkban már egy kézen is megszámlálhatók a fejlődéselméletet elvető teológusok."[xxxv]

Sok vallásos ember úgy vélekedik, hogy az evolúció elfogadása nem befolyásolja Istenbe vetett hitét. Pedig ennek az összeötvöződésnek valójában messzemenő következményei vannak, melyek már a bibliai keresztény hit alapjait is érintik.

Hol érhetők tetten az ellentmondások?

A Biblia azt írja, hogy minden, amit Isten teremtett, "igen jó" volt, tökéletes, tiszta, bűn és szenvedés nélküli volt a világ (I. Móz. 1:31). Az ember bűnbeesése vonta maga után a természet megromlását, a szenvedést, pusztulást, halált. Így ír erről Pál apostol: "Egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál..." (Rm. 5:12)

Az evolúció elméletével ez nem fér össze. Mikor volt a világ tökéletes és jó? Hiszen a fejlődéssel együtt jár az állandó harc a létért, az életerősebb elpusztítja a gyengébbet, a selejt, a versenyben lemaradó, halálra van ítélve. Jogos a kérdés: csak ilyen világot tudott a végtelen hatalmú Isten létrehozni?

Mikor volt az ember tökéletes, "Isten képét hordozó", és hogyan, mikor romlott meg, esett bűnbe a fejlődés folyamatában? Az evolúció elmélete kizárja azt, hogy a világ valaha is tökéletes volt és megromlása a bűn következménye - hisz a világot az ember kialakulása előtt is áthatotta a pusztulás, a halál törvénye.

Tehát a szenvedés oka nem a bűn, hanem maga Isten, aki ilyen világot hozott létre. Mi az evolúciót elfogadó teológusok véleménye ezzel kapcsolatban? A következő idézetek utalnak erre: "Itt jön az első kérdés: ez a végtelenül tökéletes és bölcs Isten nem teremthetett volna olyan világot, amelyben nincs fizikai rossz? Az első kérdésre nemleges választ kell adni. Valóban nem lehet belátni, miként volna lehetséges olyan világ, amelyből teljesen hiányzik a fizikai rossz... A teremtés a maga mivoltában jó, a rossz csak részleges és esetleges benne."[xxxvi]

Teilhard de Chardin, a nagy befolyású teológus így ír erről: "Ebben az új látásmódban a Rossz - bár semmit sem veszít éléből és borzalmaiból - már nem marad érthetetlen elem, hanem a világ struktúrájának természetes vonása lesz."[xxxvii]

Mindebből az következik, hogy Isten valóban nem tudott vagy nem akart tökéletes világot teremteni. Ez az elmélet megkérdőjelezi Isten jóságát és szeretetét is.

Alfred Kastler, a már idézett francia fizikus is eljut eddig a kérdésig: "Bizonyos lények életének célja azon alapszik, hogy más lényeket halálba küldenek. Hol van itt az isteni szeretet, amiről Krisztus beszél?... Darwin világteremtő Istene, aki a teremtményekre az engesztelhetetlen és könyörtelen szelekciós törvényt kényszerítette, és Jézus szerető Istene között nem lehetséges kompromisszum." (A. Kastler: i. m. 268. l.)

Voltaire így fejezi ki ezt az ellentétet:

"De hogy képzelhető, hogy maga az Isten az, ki

Egyfelől fiait kegyelmében füröszti,

Másik kezével a rosszat zúdítja le?

....................

Tökéletes lényből rossz létre nem jöhet..."

(Vers a lisszaboni földrengésről)

Amennyiben Isten evolúcióval teremtett, úgy nemcsak a fizikai rossz válik természetessé, hanem a bűn is mint az állati lét és ösztönvilág öröksége. Tehát az ember nem oka a bűnnek, nem felelős érte - Isten teremtette ilyennek. S itt jön a legfontosabb kérdés: Szükség van-e akkor megváltásra? Ha az ember folyamatos fejlődés útján is elérheti a csúcsot, a tökéletességet, miért volt Isten végtelen áldozata, mi végre kellett Krisztusnak meghalnia? Értelmetlenül szenvedett-e annyit?

Miért beszél a Biblia "megtérésről", "újjászületésről"? Miért akar Isten "új eget és új földet" teremteni (Ésa. 65:17) és hogyan? Evolúció által? A régi világot miért kell megsemmisíteni?

Egyes teológusok mindezt következetesen végiggondolva "átértelmezik" Jézus Krisztus második eljövetelének és a föld újjáteremtésének bibliai tanítását - ezzel együtt az utolsó ítéletet és az örök életet is -, hogy elméletükkel ne ütközzék. Néhány mondatot idézünk ezzel kapcsolatban a Theológiai Szemléből:

"A modernista szemlélet uralma különösképpen a Jézus-kutatásban mutatkozott meg, sajátos tartalmat adva az Isten országáról szóló tanításnak. A modernista Jézus-kép eschatológiátlan (eschatológia = a végső eseményekről, Jézus eljöveteléről, az újjáteremtésről szóló tan), tekintve, hogy az újszövetség eschatológiája a történelmi fejlődésbe vetett optimista hit botrányköve... A világvégéről, az ítéletről, Isten országának a világgal való összeütközéséről szóló tanítás komornak és korszerűtlennek tűnt... A liberális teológia kultúroptimizmusa szerint a történelem eljut egyszer arra a fokra, mely már az Isten országának nevezhető."[xxxviii]

Tehát nincs szükség Isten közbeavatkozására, a világ a tökéletesség felé halad, állandóan fejlődik. Vajon a tapasztalat és a tények valóban ezt bizonyítják?

További problémákat vet föl az evolúcióban hívő teológusok számára az is, hogy a Biblia következetesen tanítja Isten csodaszerű tetteit, amikor teremtő hatalma által cselekszik. A Biblia első könyvétől az utolsóig megtalálhatók ezek a természetfeletti történések: pl. a tíz csapás Egyiptomban, a leprások megtisztulása, halottak feltámasztása stb. Ezek arról tanúskodnak, hogy Istennek ma is van hatalma szavával, akaratával teremteni, akár egy pillanat alatt.

Jézus megáldotta az öt kenyeret és a két halat, majd miután jóllakott vele ötezer ember, még tizenkét kosárral maradt. Így szólt a lepráshoz: "Akarom, tisztulj meg!" - és abban a pillanatban meggyógyult. Vagy ezt mondta: "Lázár, jöjj ki!" - s a négy napja halott ember egészségesen kelt fel a sírból. Mindezekhez nem volt szükség évmilliókra, csupán a Teremtő szavára, akaratára. Ha Istennek valóban van ilyen hatalma, vajon kezdetben nem mondhatta: "Legyen világosság!"? Nem évmilliókra, de még hat napra sem volt szüksége a teremtéshez. A Biblia szerint azért teremtett épp ilyen időtartam alatt, hogy az embernek példát adjon, és megszabja a munka és a pihenés rendjét. (Erre utal a negyedik parancsolat indoklása: II. Móz. 20:8-11)

Ha azonban Istent ettől a teremtő hatalmától megfosztjuk, mi köze van a világhoz és hozzánk, emberekhez?

A Biblia hitelét is elveszi az evolúciós szemlélet, hiszen a szóval teremtés alapvető bibliai tanítás. Jézus maga is hivatkozik rá, amikor az első emberpár teremtéséről beszél (Mt. 19:4-6).

Ilyen messzemenő következményekkel jár tehát a két elmélet összeötvözése: Isten mindenhatóságát, jóságát kérdőjelezi, a Biblia hitelét vonja kétségbe, a rosszat, a bűnt, a szenvedést pedig természetessé teszi.

Isten teremtő hatalmának elismerése viszont átalakító erővel hat az ember egész lényére.

III. "HIT ÁLTAL ÉRTJÜK MEG, HOGY A VILÁG ISTEN BESZÉDE ÁLTAL TEREMTETETT"

1. Hit a véletlenben

Az eddigiek alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy személyes választás kérdése, melyik elméletet fogadjuk el, melyikben hiszünk. Mert egyfajta hitet feltételez a véletlenszerű keletkezés és az evolúció tanának elfogadása is. Egy ismert amerikai bio-informatikus írja a következőket: "Mivel a tudománynak halvány sejtelme sincs arról, hogyan keletkezett az élet a földön,... az lenne a tisztességes, ha ezt beismernék a tudósok, a szponzorok és a nyilvánosság előtt. Az ex cathedra nyilatkozó vezető tudósoknak fel kellene hagyni vele, hogy kizárólag hiten alapuló állításokkal polarizálják a diákok és a fiatal, produktív tudósok értelmét."[xxxix]

Fred Hoyle angol csillagász a következő megjegyzést fűzi ahhoz a bizonyos ősleveshez, melyből az evolúciós gondolkodásmód szerint az életnek ki kellett fejlődnie: "Nem tudom, meddig tart még, míg a csillagászok általánosan felismerik, hogy kombinatorikus szintézis révén a földi élet alapját képező sok ezer biomolekula közül egyetlen egy sem jöhetett volna létre természetes folyamatok által. A csillagászoknak nem kis fáradságukba fog kerülni ennek a megértése, mert a biológusok biztosítani fogják őket, hogy nem így van, miután a biológusokat megint mások már biztosították, hogy nem így van. Ezek a »mások« olyan személyek egy csoportja, akik egészen nyíltan hisznek a matematikai csodákban. Azt a hitet képviselik, hogy - a szokványos fizikán kívül - létezik a természetben egy rejtett törvény, mely csodákat visz végbe."[xl]

Gondoljuk csak át, milyen "csodákban" kell hinnie az Isten létét el nem ismerő embernek? Hadd segítsen egy következő idézet, amelyet a bibliai teremtéstörténet analógiájaként írt le P. W. Atkins, oxfordi egyetemi tanár: "Először volt a kezdet. Kezdetben nem volt semmi. Tökéletes semmi, nem csupán üres tér. Nem volt tér, idő sem volt; mivel ez az idő előtt volt. A mindenség puszta volt és üres. Véletlenül kis ingadozás támadt, és egy semmiből kiemelkedő, saját átrendeződéseiből létére találó porcsomó időt határozott meg. Egy minta véletlen kibontakozása azt eredményezte, hogy a semmiből, az egybeforrott ellentétekből létrejött az idő. Az abszolút semmiből minden beavatkozás nélkül lenni kezdett a kezdetleges lét... Csodának tűnhet, hogy ilyen világegyetem éppen az erők alkalmas választásával jön létre. Azt gondolhatnánk, hogy szükség volt valami beavatkozásra. Ám semmi lényeges nem marad megmagyarázhatatlan. Még nem látunk elég messze, hogy eldöntsük, melyik a helyes magyarázat, de bízhatunk benne, hogy nem volt szükség beavatkozásra. A véletlen megtehette azt a szívességet, hogy megfelelő erősségű kölcsönhatásokat alakított ki." [xli]

Annak a bizonyos véletlennek nagyon sokszor kellett ismétlődnie, amíg létrejöhetett az élet, és amíg a maga csodálatos bonyolultságában és változatosságában kifejlődött. Tudjuk, hogy ha csak egy kevéssel lenne kisebb vagy nagyobb a Föld Naptól való távolsága, máris lehetetlenné válna rajta az élet. Vagy ha a légkör oxigéntartalmának aránya változna meg, szintén veszélyeztetné az élővilágot. Gondoljunk az élőlények minden egyes sejtjében fellelhető genetikai kódra, amely megszabja és összehangolja az élő szervezet összes tulajdonságát és tevékenységét. Tudósok ezrei kutatják ezeket a mikroszkópikus csodákat, de eddig még egyetlen kísérletben sem sikerült megmutatni, hogyan jön létre egy ilyen kódrendszer magától az anyagban.

2. Hit Isten teremtő hatalmában

Az embernek el kell ismernie, hogy tudása véges, hogy sok mindent nem képes megmagyarázni, sőt megérteni sem. Nyilvánvaló, hogy a teremtés bibliai tanítását is csak hit által fogadhatjuk el. Nem magyarázhatjuk, értelmezhetjük azonban Isten tetteit saját elméleteink, fogalmaink szerint. Idézünk Jób könyvéből egy szakaszt, amikor az okoskodó, mindent tudni vélő embernek Isten ezt mondja:

"Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel? Nosza, övezd fel, mint férfiú, derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem! Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-e, avagy ki húzta el fölötte a mérőzsinórt?... Aki pert kezd a Mindenhatóval, cáfolja meg, és aki az Istennel feddőzik, feleljen néki!" (Jób 38:2-5, 39:35)

Jób így válaszolt akkor Istennek: "Ki az - mondod - aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, fel nem foghatom.

Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!" (Jób 42:3-4)

Legyen ez a mi válaszunk is, amikor a teremtés titkait szeretnénk megismerni!

Mi a Biblia magyarázata a világ eredetére? "Minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az." (Zsid. 3:4) Már utaltunk a bibliai tanításra, amely szerint Isten a szavával, akaratával teremtett, s ugyanilyen módon tett csodákat Jézus is. "Mondá Isten: Legyen világosság!... Mondá Isten: Hozzon a föld élő állatokat..." (Móz. I. 1:3, 24) "Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük. Mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállt." (Zsolt. 33:6, 9) Istennek tehát nem volt szüksége már meglévő anyagra, az is az Ő szavára jött létre. "Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyben és a földön." (Kol. 1:16) Mivel "Övé egyedül a halhatatlanság", csak Isten adhat életet, "nála van az életnek forrása". (Tim. I. 6:16, Zsolt. 36:10) A hatalmas világmindenségben minden törvénynek, minden erőnek és a tökéletes rendnek Ő a forrása és fenntartója, és tőle függ abszolút módon minden létező: Istennek ez a teremtő hatalma az alapja mindenhatóságának is, hogy mindent megtehet, amit akar, az Ő szavának minden engedelmeskedik. Így fejezte ezt ki Jeremiás próféta: "Uram Isten! Íme te teremtetted a mennyet és a földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted." (Jer. 32:17) Ennyi az, amit a teremtés titkáról a Biblia kijelent, ennél többet emberi fogalmainkkal nem is tudnánk megérteni. Az általa teremtett anyag természetét és törvényeit Ő ismeri a legtökéletesebben, a mi tapasztalataink és fogalmaink azonban a Teremtő végtelen tudásáról csak igen parányi részt érintenek. A következő idézet is ezt fejtegeti:

"Általában a »természet törvényei« fogalma alatt foglalják össze az eddig észlelt törvényeket, amelyek a látható világot uralják. Azonban, hogy tudásunk mennyire korlátozott, és hogy milyen áttekinthetetlenül nagy a teremtő munkaterülete, az teljesen felülmúlja a halandó emberek értelmi képességeit... A természet csupán szolgája teremtőjének. Isten nem szünteti meg törvényeit, sem azokkal ellentétben nem működik, hanem állandóan eszközeként használja fel őket."[xlii]

Létezhetnek tehát olyan természeti törvények is, amelyeket mi nem ismerünk. A Biblia tanúsága szerint egészen bizonyos, hogy a bűneset előtt más törvényszerűségek uralkodtak a földön, mint ma, hiszen nem volt betegség, harc, pusztulás a természet világában. A bűn uralma hozta magával a hatalmas változást, felborult az eredeti rend, halandóvá lett minden teremtett lény, és létrejött egy másfajta egyensúly a természetben (Móz. I. 3:17-19). A vízözön ismét más korszakot hozott: átalakult a Föld egész felszíne, megváltozott az éghajlat, és ez kihatott az állat- és növényvilágra, valamint az ember élettartamára is. Valószínűleg ekkor pusztultak ki a nagy testű növényevők elegendő táplálék híján.

Tehát valóban szükség volt az élővilágban bizonyos átalakulásra, alkalmazkodásra, ám ez nem mondható minden szempontból pozitív változásnak. Pl. a ragadozó vagy élősködő életmód kialakulása is szükségszerű volt a megváltozott természeti törvények következtében.

Csodálatos, hogy milyen alkalmazkodóképességet rejt magában minden élő szervezet; ezt akár az ember esetében is megfigyelhetjük éghajlat- vagy életmódváltozásnál. Azonban az alkalmazkodás mértéke nem lépi át a faj által meghatározott korlátot: a négerek és az eszkimók kromoszómaszáma, vérösszetétele és csontrendszere is megegyezik a miénkkel. Isten "nemük szerint", azaz fajuk szerint teremtett élőlényeket, de az alkalmazkodás és változékonyság lehetőségével.

Ha elfogadjuk a Biblia tanúságát a természeti törvények megváltozásáról, akkor kérdésessé válik a ma alkalmazott kormeghatározási módszerek pontossága is. Ezek ugyanis az uniformizmus elve alapján állnak; vagyis hogy mindenkor ugyanazok a természeti törvények uralkodtak a Földön, mint napjainkban. Azonban ha ezek a törvények csak egyszer is megváltoztak, akkor máris nem tekinthetjük hitelesnek a kapott adatokat. A Biblia pedig két ilyen változásról is beszél.

Mindezeket végiggondolva, újra azt mondhatjuk, hogy a tudományos tények nem ütköznek a Biblia világmagyarázatával. Az ellentmondás csupán a tényeket, törvényszerűségeket magyarázó elméleteknél mutatkozik meg. Azt azonban kinek-kinek egyénileg kell eldöntenie, melyik a számára legelfogadhatóbb, legésszerűbb válasz.

3. A teremtés csodái

Napjainkban egyre kevesebben élnek természetes környezetben, és a rohanó élettempó is megfoszt bennünket attól, hogy kicsit közelebbről megcsodáljuk a teremtett világot. Pedig érdemes néha elidőzni egy virágzó mező vagy egy sürgölődő hangyaboly előtt. Felületes szemlélő úgy látja, mintha ezek az apró lények céltalanul rohangálnának, kisebb-nagyobb tárgyakat cipelve. Pedig hihetetlen szervezettséggel és céltudatossággal építik váraikat, gondozzák utódaikat, gyűjtik és tárolják élelmiszerkészletüket.

Megfigyelhetjük, hogy sokszor sietnek egymás segítségére, ha a másik nem boldogul önmagánál sokkal nagyobb terhével. De soha nem láthatunk közöttük összezördüléseket, semmilyen barátságtalan megnyilvánulást. A hangyaállam minden egyes polgára teljesen egyenlő a másikkal, ismeretlen számukra az önzés, a másik fölötti uralkodás. A munkát az egyéni teljesítőképességhez igazodva osztják el, mindegyik tudja és szorgalmasan végzi feladatát. Ezt a szervezettséget látva feltételeznénk, hogy valamilyen "vezér" irányítja életüket, de ilyet hiába keresünk. Ugyanis a piciny agyukba ültetett ösztönüktől vezéreltetve végzik minden tevékenységüket. Így építik "lakótelepeiket", gondoskodnak a megfelelő páratartalomról, az állandó hőmérsékletről. Ezt a célt azonban nem csupán az általunk ismert hangyaboly töltheti be; egyes trópusi fajok például fákon építik fészküket. A lakás elkészítése itt is összefogással történik, mégpedig elég különleges módon: a fészek egymáshoz ragasztott levelekből készül. Ehhez először is össze kell illeszteni két levél széleit, s ezt egyetlen hangya nem képes megtenni. Gyakran egymástól 5-6 cm távolságra lévő leveleket kell elérniük, s ezt a következő módon oldják meg: eleven hidat alkotnak, mindegyik megragadja az előtte lévőt, és 6-8 hangya egymást átölelve húzza egyre közelebb a levelek széleit, majd tartják, amíg más példányok elvégzik a szövést. Ez is különös művelet, ugyanis fiatal lárváik termelnek olyan anyagot, amely levegőn fonallá szilárdul. Ilyen lárvákat cipelnek a levelek széleihez, és ott, mint egy ragasztós tubussal cikk-cakkban haladva összeszövik, ragasztják a réseket.

A táplálékról való gondoskodás is különleges felső irányítást feltételez. Például a "kenyérsütő" hangyák növényi magvakat gyűjtenek össze, amelyeket külön kamrákban tárolnak, csépelnek, tisztítanak, majd mások péppé rágják, gombóccá gyúrják, s egy erre a célra elkészített helyre kitesznek a napra sülni. Rágás közben a keményítő egy része cukorrá alakul, így a napon ropogósra száradt és tároló helyére szállított kenyerük ízletes, tartós, értékes táplálék.

Vannak gombatermesztő hangyák is: ők is szervezett összefogással gondoskodnak élelmükről. Egyik kamrájukban összerágott falevelekből táptalajt készítenek, majd beoltják egy bizonyos gomba spóráival. Külön csoport feladata a gombatenyészet gyomlálása, gondozása.

Ifjú királynőjük új állam alapításakor a szájában lévő kis zacskóban egy csomócska gombát is magával visz, ezzel biztosítva népének jövendő élelmezését.

Különleges látványban lehet részünk nyári estéken, amikor zöldes fényű kis csillagok cikáznak a levegőben. Ha figyelmesen szemléljük a jelenséget, észrevehetjük, hogy a fűből, bokrok ágairól hasonló fényjelzések válaszolnak. Szentjánosbogarak lépnek kapcsolatba egymással, keresik ilyen módon párjukat, és üzennek általuk érthető fényjelekkel. Ez a csodálatos világítási mód a biolumineszcencia, amely hideg fény előállításán alapul, amit eddig még senki nem volt képes utánozni. Az energia teljes egészében fénnyé alakul, nincsen hőtermelés általi energia-veszteség, tehát egy 100 százalékos hatásfokkal működő lámpával van dolgunk. (A hagyományos izzólámpa a felhasznált energiának csupán 3-4 százalékát alakítja fénnyé, és a neoncsövek is csak 10 százalékos hatásfokúak.) A Teremtő a tengerek sötét mélyén élő teremtményeit is ellátta ilyen lámpásokkal: vannak odalent világító halak, rákok, medúzák és nyílférgek. Bizonyos fajok csak egyetlen lámpát hordanak az oldalukon, mások egész lámpasorral vannak felszerelve. Különböző mintázatban elhelyezett, és más-más színű lámpasorok ragyognak ezeken az állandó sötétben élő állatokon. Vannak olyan halak, melyek a fényhatás fokozására fényszórókat, gyűjtőlencséket és más optikai segédeszközöket használnak, melyek segítségével például meghatározott irányba fókuszálhatják a fényt.

A költöző madarak teljesítménye is elképesztő, és csak egy gondosan megalkotott "programnak" köszönhető, hogy célba is érkeznek. A szibériai aranylile például megállás nélkül, 88 óra alatt repüli át az óceánt, 4.000 kilométeres útja alatt 250.000 szárnycsapást végez, és ezalatt nem pihen, és nem táplálkozik. "Üzemanyagként" mintegy 70 gramm zsírpárnát használ el. Ha az aranylile egyedül repülne, ez a zsírmennyiség a célba érkezés előtt 800 kilométerrel elfogyna, és a madár a tengerbe zuhanna. De csapatosan, ék alakban repülve 23 százalék energiát takarítanak meg, és így biztosan célba jutnak. Honnan tudják a madarak, mennyi "üzemanyagra" lesz szükségük az útra, és honnan tanulták ezt a gazdaságos vonulási módot? Mi segíti a tájékozódásukat felhős éjszakákon, hogy céljukat el ne tévesszék?

Sorolhatnánk még a csodálatos jelenségeket, amelyek olyan tökéletes tudásról és szervezésről tanúskodnak, hogy feltételezik egy irányító értelem létezését. A Biblia következő sorai szerint sokat tanulhatunk a teremtett világtól: "Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel, és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?" (Jób 12: 7-9)

IV. MIT JELENT A TEREMTÉS SZEMÉLYESEN AZ EMBER SZÁMÁRA?

Hol van az ember helye a bibliai világképben? Lealacsonyító-e az ember számára, ha elfogadja a teremtést? Dávid egyik zsoltárában ezt olvassuk: "Mikor látom egeidet, a Te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél; micsoda az ember - mondom -, hogy megemlékezel róla, és az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt. Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél." (Zsolt. 8:4-5)

A Biblia szerint Földünk az Univerzum része, az ember pedig Teremtőjéhez hasonló, az Ő "képét hordozó", önálló gondolkodási, döntési képességgel rendelkező lény. Adottságai alkalmassá tették a föld feletti uralomra, sőt azokat állandóan fejlesztve egyre magasabb célokat érhetett volna el.

Ha ez így van, miért olyan sok a testileg-lelkileg tönkrement ember? Miért tudjuk olyan érthetetlen módon pusztítani önmagunkat, másokat s a környező természetet is? Nem ilyennek teremtetett az ember, maga választotta ezt az életmódot szabad akaratával, amikor az önzés, a bűn előtt megnyitotta szívét. Ezzel elvesztette az uralmat nemcsak a természet világa, hanem tulajdon ösztönei, gondolatai fölött is. Isten azonban nem mondott le teremtményeiről: a saját legnagyobb áldozata révén lehetőséget adott arra, hogy "aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn. 3:16). Így az ember újra tiszta, szabad és bűntelen lehet, s végül Isten a bűn következményeit is megszünteti: "mint utolsó ellenség töröltetik el a halál" (Kor. I. 15:26). Az ember tehát nem az értelmetlen szenvedésre és a halálra, nem erre a 60-80 évre teremtetett, hanem egy örökké tartó, boldog, bűn és fájdalom nélküli életre. Nem ok nélkül van ott ennek a vágya minden ember szívében. Senki nem fogadja el könnyen az elmúlás gondolatát, mert tudat alatt benne él, hogy az emberi élet többre rendeltetett.

1. Isten viszonya teremtményeihez

Ha valóban igaz az, amit a Biblia Isten teremtő hatalmáról mond, nem közömbös, hogy milyen ez az Isten, aki teljhatalommal rendelkezik az egész világ felett. Kegyetlen zsarnok-e? Vagy közömbös számára teremtményeinek sorsa? Megteremtvén, magára hagyta a világot és benne az embert is? Madách: Az ember tragédiája következő sorai is ezt a nézetet tükrözik:

"Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

évmilliókig eljár tengelyén,

Míg egy kerékfogát újítni kell."

(1. szín)

A Biblia szerint azonban Isten állandó gondoskodó szeretettel törődik teremtményeivel: "Ha csak ő magára volna gondja, lelkét és lehelését magához vonná: elhervadna együtt minden test, és az ember visszatérne a porba." (Jób 34:14-15)

Pál így mutatta be Athén polgárainak a számukra "ismeretlen Isten"-t (Ap. csel. 17:23-28): "Az Isten, aki teremtette a világot, és mindazt, ami abban van, mivelhogy Ő mennynek és földnek ura... Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent... Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk..." Ő ma is "hatalma szavával fenntartja a mindenséget", de gondja van legkisebb teremtményeire is (Zsid. 1:3; Ésa. 40:26). Jézus is úgy beszélt Istenről, mint a mi "Atyánkról", aki még a földre esett verebeket is számon tartja: "Néktek pedig még a fejetek hajszálai is számon vannak. Ne féljetek azért, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok." (Mt. 10:31)

Isten számára nem közömbös a mi sorsunk, állandóan figyelemmel kísér bennünket, együttérez velünk. Jobban ragaszkodik teremtményeihez, mint földi szülők gyermekeikhez. Szeretetét így Írja le Ézsaiás próféta: "Hát elfeledkezhetik-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem." (Ésa. 49:15)

Szeretete nem változik akkor sem, ha mi azt nem viszonozzuk, ha hűtlenek, hálátlanok vagyunk iránta: Ő "felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra." (Mt. 5:15)

Ez a változhatatlan szeretet késztette arra is, hogy a legnagyobb áldozatot hozza, egyszülött Fiát adja az emberért: "irántunk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt." (Rm. 5:8)

Aki elfogadja Isten teremtő hatalmát és meggyőződik gondviselő atyai szeretetéről, az hatalmas értékre talál. Teljes biztonsággal bízhatja magát teremtőjére, aki maga kéri: "Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad." (Zsolt. 55:23)

Pál apostol így fejezte ki Isten szeretetében való feltétlen bizalmát. "Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Rm. 8:31-32)

Ma, amikor az emberek egymáshoz való viszonyát egyre inkább a hidegség, közöny, szeretetlenség jellemzi, még többre kellene értékelnünk azt, hogy van felettünk egy változhatatlanul szerető lény, akitől mi is megtanulhatunk szeretni.

2. Az ember Istenhez való viszonya

Nem közömbös, hogy milyen a személyes viszonyunk a teremtő Istenhez: Ő a mi Atyánk, akit tisztelünk, szeretünk, akihez mindenek felett ragaszkodunk? Vagy félünk tőle, igyekszünk ceremóniákkal kiengesztelni és éljük a tőle független életünket? Vagy pedig számunkra Isten csupán az "Ősok", a "lét mélye", a "Világlélek", akihez szinte semmi közünk nincsen?

Nem lehet addig nyugodt a lelkünk, nem érezhetjük addig biztonságban magunkat, amíg a személyes Istennel meg nem békülünk - hiszen ez az ember eredeti, természetes állapota. Minden korban ott élt az emberben egy felsőbbrendű lényhez, Istenhez való tartozás vágya, és ez ma sem változott. Selye János ezt írja már idézett könyvében: "Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendűhöz való kapcsolódás nyújthat..." (Életünk és a stressz, 303. l.)

A Biblia nemcsak Isten irántunk való szeretetéről beszél, hanem arról is, hogy Ő vágyakozik teremtményei ragaszkodása, viszontszeretete után. "Szeretetet kívánok én és nem áldozatot" - mondja népének lélektelen áldozatai és ceremóniái láttán (Hós. 6:6). Jézus pedig így emelte ki a legnagyobb parancsolatot: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből." (Mk. 12:30)

Ha valakit szeretünk, ki is fejezzük azt valamilyen módon. Jézus erre kérte tanítványait: "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." (Jn. 14:15) Így nem lesz teher számunkra az Isten iránti engedelmesség, hanem ahogyan Jézus mondta: "könnyű és gyönyörűséges". Viszont másképpen nincs is semmi értelme a vallásos életnek, bármilyen formában és bármelyik egyházban gyakorolja is valaki. "A Krisztusról való vallástétel az iránta való mélyebb szeretet hiányában üres beszéd csupán, értelmetlen külsőség és szolgai járom."[xliii]

Comenius, a híres cseh pedagógus így írta le az igaz keresztények Istenhez való viszonyát: "Ó, Isten fiainak boldog a szolgasága; elképzelni sem lehet annál nagyobb szabadságot, mint hogy az ember Isten igáját veszi magára, hogy minden egyéb köteléktől megszabaduljon. ", világ adta boldogtalan szabadság! Nem lehet annál nagyobb rabszolgaság, mint hogy az ember Istennel nem törődve nyomorult módon más egyebektől engedi magát leigázni, azaz behódol olyan teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik. Ó, halandók, értsük meg, hogy csak egy, egyetlenegy lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok és kötetlenek legyünk. Bizonyos, hogy Krisztust szolgálni annyi, mint uralkodni. Mert nagyobb dicsőség Isten jobbágyának lenni, mint az egész világ egyeduralkodójának. Hát még milyen dicsőség lesz Isten barátjának és gyermekének lenni!"[xliv]

Egyedül Isten az, akit megillet a legnagyobb tisztelet és hódolat teremtményei részéről: "Méltó vagy, Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent és a te akaratodért vannak és teremtettek." (Jel. 4:11)

3. "Új eget és új földet várunk"

Mit hoz vajon a jövő az emberi történelemben? Ez ismét olyan kérdés, amely minden embert érint. Napjainkban szinte általánossá vált a bizonytalanság, kilátástalanság érzése, a jövőtől való félelem. Egyre több embert nyugtalanít az a sokféle veszély, amely válságba sodorta az egész emberiséget és már földünk létét fenyegeti: a riasztó mértékű levegő- és vízszennyezettség, a sivatagok terjedése, az éhség, a társadalmi életben uralkodó terror és bűncselekmények - és mindezeken túl az atomháború félelmetes lehetősége is. "A tények a legsötétebb pesszimizmushoz vezetnek. Ma kb. kétezer olyan bomba van elásva a földbe, amelyek mindegyike ki tudja törölni az emberiséget..." - nyilatkozta Szent-Györgyi professzor egy beszélgetésben.[xlv]

Az 1968-ban megalakult Római Klub, amely a válságjelenségek felmérését és megoldási javaslatok előterjesztését tűzte ki céljául, azóta minden évben kiadta egyre riasztóbb jelentéseit. Aurelio Peccei, aki évekig ennek a nemzetközi társaságnak az elnöke volt, a következőket írta le vizsgálódásuk eredményéről: "A Római Klub megalakulásának tizedik évfordulóján... összegyűltünk minden égtáj alól, keletről, nyugatról, délről, hogy megvizsgáljuk, milyen változások történtek az emberiség létviszonyaiban az elmúlt évtized alatt. Megállapítottuk, hogy bár szektorálisan vagy regionálisan javult valamit a helyzet, ámde teljes volt közöttünk az egyetértés, hogy a nehézségek mind természetüket, mind pedig mennyiségüket tekintve csak megnövekedtek. A következő esztendőben Berlinben folytattuk a mérlegelést, s akkor szinte egyöntetűen jutottunk arra a végkövetkeztetésre, hogy a világ állapota szemlátomást romlott, az emberiség jövőbeli kilátásai komorabbakká váltak.

Az azóta felgyülemlett bizonyítékok súlya alatt kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a világ állapota és az emberi létviszonyok tovább romlanak, a romlás gyorsuló ütemű. Szinte egyetlen problémát sem sikerült megoldani, vagy a megoldás távlatával megközelíteni, miközben egyre újabb nehézségek törtek ránk. "[xlvi]

Mivel a Római Klub felhívásai, melyekkel a világ felelős kormányaihoz fordult, nem sok eredményt hoztak, 1993-ban László Ervin, magyar származású tudós létrehozta a Budapest Klubot, amely "világméretű szellemi mozgalommá" vált könyve bevezetője szerint. Első jelentésében nem csupán a vezetőket, hanem az emberiség minden rétegét szeretné megszólítani. Ezt írja: "Az a rövidlátás, amelyet a sorsunkat meghatározó tendenciák iránt tanúsítunk, nem más, mint felelőtlenség. Napjaink helyi és globális eseményeit sokkal értőbben kellene látnunk. A közvéleménynek joga van megismerni a teljes képet és életünkre gyakorolt hatását."[xlvii] Milyennek látja ma az emberiség jövőjét, mit akar megosztani minden emberrel, mint érintett féllel? "Soha nem látott helyzet állt elő. Sem az első évezred hajnalán, sem a XX. század beköszöntekor nem került az emberiség ilyen kritikus, az egész bolygó sorsát érintő fordulópont elé. A harmadik évezred fordulóján azonban rohamosan közeledünk ehhez a küszöbhöz. Itt kell megállnunk, komolyan elgondolkoznunk - és tovább és tovább gondolkoznunk, amíg csak erőnkből telik...Egy régi kínai közmondás arra int minket, hogy »Ha nem térsz le a választott útról, biztosan oda érsz, ahová indultál«. Saját mai helyzetünkben ez azt jelentené, hogy elérjük a katasztrófát. Ha nem térünk le jelenlegi utunkról, veszélybe sodorjuk a bolygón az életet. Ha nem változtatunk irányt, akkor egészen biztosan folytatódik a túlnépesedés, tovább terjed a szegénység, fokozódik a fegyverkezés, egyre nagyobb lesz az élelmiszer- és energiahiány, erősödnek az éghajlati változások, fokozódik a levegő, a víz és a talaj ipari, városi és mezőgazdasági szennyezése, tovább vékonyodik az ózonréteg, egyre több faj pusztul ki, tovább csökken a légkör oxigéntartalma..."[xlviii]

Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért nem vezetett eddig szinte semmilyen eredményre ez a sok felhívás, próbálkozás a válsághelyzet visszafordítására. Peccei így válaszol előbb idézett könyvében: "Egyáltalán nem meglepő, hogy mindezek az erőfeszítések nem mentettek ki bennünket a bajok tengeréből, amelyek hullámain hánykolódunk. Ennek oka az, hogy: cselekedeteinknek ugyanaz az észjárás az ösztönzője, amelyik a jelenlegi válsághoz vezetett. Előrehaladni úgy próbálunk, kényelmet és jólétet úgy iparkodunk teremteni, hogy nem nézünk magunkba; eszünkbe sem jut, hogy önmagunkat kellene megjavítanunk, gondolkodásmódunkat és cselekedeteinket. Modern korunk paradoxona, hogy mindent át tudunk alakítani, kivéve önmagunkat.

A végeredmény az, hogy a jövő még törékenyebbnek és még ködösebbnek mutatkozik, mint eddig bármikor."[xlix]

Mindez nem arról győz meg bennünket, hogy az emberiség ragyogó jövő felé tart. Sajnos, a fejlődés nemcsak a tudományok terén, hanem az önzés és gonoszság növekedésében is megmutatkozik. Úgy tűnik, hogy az emberiség hamarosan eljut az önmegsemmisítés határáig. Ez lenne az evolúció eredménye?

Vagy pedig igaz, amit a Biblia mond a bűn rettenetes hatalmáról és arról, hogy "e világ fejedelme", a Sátán uralma nem szabadságot, hanem romlást és pusztulást hoz?

A teremtő Isten azonban nem nézi tétlenül az általa létrehozott világ pusztulását: közbe fog lépni, mielőtt még az emberiség öngyilkossá válna. Jézus, Isten Fia visszatér, hogy kimentse a földet pusztítói kezéből. (Jel. 11:18) Majd megtisztítja, visszaállítja a Földet eredeti állapotába, és örökségül adja mindazoknak, akik már itt Isten országának polgárai, a szeretet életrendjének követői voltak. Így azok, akik őszintén szembefordultak saját önző énjükkel és Isten előtt igazakká lettek, örökké élhetnek a megújított Földön. A hívők reménysége minden korban erre irányult: "Új eget és új földet várunk az Ő Ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik." (Pt. II. 3:12)

Isten teremtő hatalma mutatkozik meg abban is, amikor a Földet újjáteremti, és a különböző időkben élt embereket újból életre kelti: "aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglévőket." (Rm. 4:17)

A következő bibliai idézet betekintést ad abba a jövőbe, amelyet Isten szán az embernek: "... és az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És mondta az, aki a királyi széken ül: Ímé, mindent újjá teszek. És mondta nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak." (Jel. 21:5)

Az idézett szakasz arról biztosít bennünket, hogy ez az ígéret nem csupán a szenvedők, a gyenge emberek vigasza, hanem olyan valóság, amellyel szóba kell állnunk. Ha valóban van egy mindenható és szerető Lény felettünk, akkor Ő meg tudja valósítani ezt a tiszta, igazságos, bűntelen világot, és véget vethet a sok szenvedésnek.

Ha ilyen csodálatos jövőt tár elénk a Biblia, és ha ennek a lehetősége nem kizárt, vajon nem érdemli-e meg az időt és fáradságot, hogy utánajárjunk, meggyőződjünk róla? Ma mindnyájan tapasztalhatjuk, Isten nélkül hová vezet az út egyénileg éppúgy, mint a történelemben. Viszont megvan a lehetőségünk arra is, hogy a másik életforma, a teremtő Istenbe vetett hit, az Ő tervei szerinti élet következményeit megismerjük.

Összegzésül újra gondoljuk át a két alternatívát: Világunk és az élet minden külső erő nélkül, magától jött létre s alakult át évmilliók során a legkisebb sejttől az emberig. Az emberiség ma is állandóan fejlődik tudásban, intelligenciában, míg a tökéletességet el nem éri s a boldogság és béke birodalmát meg nem valósítja. Amint láttuk, ennek az elméletnek igen csekély alapja van: sem a világmindenség és az élet keletkezésére, sem a fejlődés mikéntjére nem adnak választ a tudomány tényei, sőt inkább mindezt valószínűtlenné teszik. Jelenlegi tapasztalataink pedig nem arra utalnak, hogy az emberiség minden tekintetben pozitív irányban fejlődne. Részben ennek az elméletnek a következménye az is, hogy szinte teljesen felbomlottak az erkölcsi normák, s hogy az önző életszemlélet egyéni és társadalmi válságokat okoz. E szerint az elmélet szerint az ember egyedül saját tudásában, erejében bízhat, életének célja pedig nem több mint az, hogy utódai számára a jövőt biztosítsa.

A másik lehetőség: a Biblia által adott világkép. Eszerint van egy mindenható Isten, aki hatalma szavával létrehozta a világmindenséget, aki az élet forrása, s aki ma is irányítja, fenntartja, gondoskodó szeretettel számon tartja teremtményeit. A bűn által megfertőzött, tönkretett, pusztuló világból Isten megmenti mindazokat, akik vágyakoznak az igazabb élet után és elfogadják az Őáltala adott lehetőséget, majd megtisztítja, újjáteremti Földünket eredeti terve szerint.

Ezt a lehetőséget ugyancsak nem zárják ki a tudományos tények, sőt valószínűvé teszik egy mindent átfogó erő létezését.

A bibliai világkép és erkölcsi rend elfogadásának következménye: a szeretet, az önzetlenség alapelve szerinti élet, egy szüntelenül rendelkezésünkre álló erőtöbblet, az Istennel való közösség békessége és a jövőben való bizakodás.

Ne engedjük, hogy a mindennapi gondok közömbössé tegyenek bennünket a végső kérdések iránt, hiszen amint láttuk: nem mindegy, milyen elv szerint éljük le életünket. Befejezésül hadd idézzük ismét Illyés Gyula szavait:

"A végső megoldás - bárminek nevezzük: Isten, vagy causa sui - az emberi életnek, sőt a világ létének alapkérdése és alapténye. Ettől függ az egyedi ember életútjának indítása és befejezése, de a történelem további menete, az emberi jövő is."[l]

[i] Selye János: Életünk és a stressz. 303. l. Akadémiai Kiadó. Bp. 1966.

[ii] Szent-Gyögyi Albert: Az anyag élő állapota. 6. l. Magvető. Bp. 1983.

[iii] Hegyi Béla: A dialógus sodrában. 126. l. Magvető. Bp. 1978.

[iv] Interpress Magazin. 1978/7. Osiatynszki: Egyedül vagyunk?

[v] Mozgó Világ. 1983/1. "Mit hoz a jelen?"

[vi] Mozgó Világ. 1983/1. "Mit hoz a jelen?"

[vii] Alfred Kastler: Az a különös anyag 268. l. Gondolat. Bp. 1980.

[viii] Mozgó Világ. 1983/1. "Mit hoz a jelen?"

[ix] Élet és Tudomány. 1973/19. 880. l.

[x] Selye János: In vivo. (Bevezetésében idézi Szent-Györgyit) Akadémiai Kiadó. Bp. 1973.

[xi] Venetianer Pál: Molekuláris biológia: Tegnap, ma, holnap. 111, 118, 109.l. Magvető. Bp. 1978.

[xii] Venetianer Pál: Molekuláris biológia: Tegnap, ma, holnap. 111, 118, 109.l. Magvető. Bp. 1978.

[xiii] Alfred Kastler: Az a különös anyag 268. l. Gondolat. Bp. 1980.

[xiv] Alfred Kastler: Az a különös anyag 268. l. Gondolat. Bp. 1980.

[xv] Mozgó Világ. 1983/1. "Mit hoz a jelen?"

[xvi] Mozgó Világ. 1983/1. "Mit hoz a jelen?"

[xvii] Géczy Barnabás: Lamarck és Darwin. 124. l. Magvető. Bp. 1982.

[xviii] Géczy Barnabás: Lamarck és Darwin. 124. l. Magvető. Bp. 1982.

[xix] Géczy Barnabás: Lamarck és Darwin. 124. l. Magvető. Bp. 1982.

[xx] Segal, J.: Az élet titkai. 111. l. Móra. Bp. 1980.

[xxi] Segal, J.: Az élet titkai. 111. l. Móra. Bp. 1980.

[xxii] Segal, J.: Az élet titkai. 111. l. Móra. Bp. 1980.

[xxiii] Segal, J.: Az élet titkai. 111. l. Móra. Bp. 1980.

[xxiv] Segal, J.: Az élet titkai. 111. l. Móra. Bp. 1980.

[xxv] Segal, J.: Az élet titkai. 111. l. Móra. Bp. 1980.

[xxvi] Egészség. 1982/5.

[xxvii] Mozgó Világ. 1983/1. "Mit hoz a jelen?"

[xxviii] Dr. Rohrbach, H.: Természettudomány, világkép, hit. 124,125. l. Evangéliumi Kiadó. 1973.

[xxix] Magyar Nemzet 1981. márc. 18.

[xxx] Weisskopf, V. F.: A világegyetem eredete. Természet világa. 1985/12.

[xxxi] Weisskopf, V. F.: A világegyetem eredete. Természet világa. 1985/12.

[xxxii] Voltaire: Vers a lisszaboni földrengésről. Világosság, 1975. május

[xxxiii] Voltaire: A természeti törvényről. Világosság. 1975. május.

[xxxiv] Theológiai Szemle. 1977/11-12. 338. l.

[xxxv] Theológiai Szemle. 1975/5-6. 635. l. "A természettudományok és a teológia".

[xxxvi] Nyíri Tamás: Idők jelei. 101. l. Szent István Társulat. Bp. 1971.

[xxxvii] Bánk József: Az emberi szenvedés misztériuma. Vigília. 1982/3.

[xxxviii] Teilhard de Chardin: Út az Omega felé. 432. l. Szent István Társulat. Bp. 1980.

[xxxix] Jockey, H. P. J.Theor. Biology 91. Idézi: Gitt,W: Kezdetben volt az információ. 83.l. Evangéliumi kiadó. Bp. 1998.

[xl] Hoyle, Fred: idézi: Gitt, Werner i.m. 87. l.

[xli] Atkins, P. W.: Teremtés. 133. 137. l. Gondolat. Bp. 1987.

[xlii] Ellen G.White, E. G.: Pátriárkák és próféták 100.l.

[xliii] Ellen G. White, E. G.: Jézushoz vezető út.31. l.

[xliv] Comenius, J. A.: A világ útvesztője és a szív paradicsoma. 186. l. Madách - Európa. Bratislava 1982.

[xlv] Eke Károly: A tudomány hullámhosszán. Minerva. Bp. 1976.

[xlvi] Peccei, Aurelio: Kezünkben a jövő, 72. l. Gondolat. Bp. 1984.

[xlvii] László Ervin: Harmadik évezred, 63, 26, 44. l. Új Paradigma. Bp. 1998.

[xlviii] László Ervin: Harmadik évezred, 63, 26, 44. l. Új Paradigma. Bp. 1998.

[xlix] Peccei, Aurelio: Kezünkben a jövő, 72. l. Gondolat. Bp. 1984.

[l] Hegyi Béla: A dialógus sodrában. 126. l. Magvető. Bp. 1978.

          A legnagyobb nyereség

                                      "A nyugalom és a megelégedés nem az emberen kívül van, hanem benne magában." (Csehov)

Egyre kevesebb az elégedett ember, aki hálás az egészségéért, a mindennapi megélhetéséért, családjáért. Szinte általánossá vált az irreális vágyak utáni törtetés, és ezt az emberi gyengeséget reklámok tömege célozza meg: "te is megkaphatod", "megérdemled", "tiéd lehet azonnal, majd később kifizeted". Adósságok csapdájában vergődnek aztán sokan akár egész életük során. Hogy boldogok-e az így elért javakkal, tudnak-e nyugodt és derűs lélekkel tekinteni a jövőbe? Ezt mindenki eldöntheti saját tapasztalatai és környezete megismerése nyomán. S mégis, hányszor fogalmazódik meg bennünk is ez a gondolat: "ha nekem ennyi pénzem lenne", "ha én ilyen házban lakhatnék", "én is szeretnék ennyit utazgatni" stb. Bizonyára sokunk számára ismerősen hangzanak a következő vers-sorok:

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár, mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

s nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

...

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk,

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk."

(Vörösmarty: Merengőhöz)

Tolsztoj, a nagy orosz író egyszerű módon fogalmazta meg, hogy csak rajtunk múlik a boldogság: "Ha boldog akarsz lenni, légy az!"

A megelégedettség tehát nem a körülményeinktől függ csupán, hanem a mi belső értékrendünk, lelki beállítottságunk határozza meg, mi a legfontosabb számunkra. A világ egyik részének mérhetetlen pazarlása, luxuscikkek, márkás ruhák, autók és egyebek birtoklása éles ellentétben áll azzal a nyomorral, ínséggel, ami Földünk lakosságának sajnos elég nagy hányadát jellemzi. Az önző, csak saját javát, boldogulását kereső ember soha nem lesz igazán megelégedett. Természetesen a javak birtoklása önmagában nem bűn, ha tisztességgel jutottunk hozzá, hálásak vagyunk érte és jól tudjuk felhasználni. A Biblia nagyon találóan fogalmazza meg, hol a gond napjaink anyagiak után áhítozó tömegeivel: "...Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átszegezték sok fájdalommal."1 Tim. 6.6.10 Miután minden alapvető szükségletünk megvan, fennáll a veszélye az "esztelen és káros kívánságok" utáni vágyakozásnak, amivel az ember saját magának okozza olykor a legtöbb kárt és szenvedést. Nem szólván arról, hogy közben elveszíti azt, amiért oly sokat küzdött: a boldogságát, lelki békességét.

"De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel..." Mit is nevez Pál apostol nagy nyereségnek? Lottónyereményt, vagy kedvezményes nyaralást, féláron kínált csodaszereket? Ezek csak ideig-óráig boldogítják az embert, a belső lelki értékek viszont megmaradnak. Az istenfélelem, ami által erős jellemű, szilárd hitű és jóra törekvő emberré válhatunk, és lelki békére lelhetünk, valóban nagy nyereség. Ugyanakkor a megelégedést és a hálát is megtanuljuk, mert tudatosul bennünk a tény: mindent Istentől kaptunk. A hála pedig a lélek legjobb és leghatékonyabb gyógyszere.

Gárdonyi Géza fiainak szóló intelmeiben írta a következőket: "Én csak arra figyelmeztetlek benneteket, hogy a pénzszerzés ne legyen életcélotok. A lélek nem gazdagszik pénzzel. És nem is szegényedik a pénz fogytával. Amit a lelketek nyer, az az igazi nyereség." "A pénz okos embernek: zsebben ülő szolga. Az oktalan embernek: zsebben ülő úr."

Jézus a Hegyi beszédben hallgatói figyelmét szerette volna a lelki értékek, az igazi boldogság keresése felé fordítani. "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Mt 6,19-21) A földi értékek múlandó volta és értéktelensége különösen akkor szembeszökő, amikor akár természeti katasztrófa, akár háborúk következtében az emberek életének megmentése és közvetlen szükségleteinek kielégítése válik a legfontosabbá. A pénz, vagy bármilyen tárgyi gazdagság elértéktelenedik ezekben a válságos helyzetekben. De még békés időkben is több a félni és féltenivalója annak, aki az átlagnál sokkal jobb anyagi körülmények között él. A "mennyei kincsek", a lelki értékek maradandóbbak, senki más nem veheti el tőlünk. Ilyen nagy kincs a mély személyes meggyőződés, a tiszta lelkiismeret, az egyenes jellem, az irgalmasság gyakorlása mások felé. A lelki értékek pedig, ahelyett, hogy elfogynának, szaporodnak akkor, ha megosztjuk másokkal is. Mégis elveszíthetők, ha önző módon, magunk javára élünk, és ha a földi kincsek foglalják el életünkben a nagyobb helyet. Kosztolányi Dezső egyik verse, a "Boldog, szomorú dal" nagyon szemléletesen mutatja be ezt a cserét. Először úgy írja le önmagát, mint egy anyagilag, egzisztenciálisan megbecsült, minden földi vágyát elért költőt, de a vége valóban szomorú:

"... Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben."

A következő példa pedig azt illusztrálja, hogy akár fogyatékkal, vagy betegen élő ember is lehet boldog és megelégedett, ha értékeli az igazi kincseket. Helen Keller amerikai írónő, aktivista és előadó volt. Ő volt az első süket és vak diák, aki főiskolai diplomát szerzett. Derűs lélekkel, mély személyes hittel élt és végezte munkáját. Tőle származnak a következő idézetek: "Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk."

"Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül."

Végül az ő versét idézve és átgondolva valóban meggyőződhetünk arról, hogy a lelki béke, a megelégedés nem a külső körülmények, adottságok függvénye, hanem csupán saját gondolkodásunkon és értékrendünkön múlik, és az Istenben való bizalom gyümölcse::

"Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat,
mert általa találtam meg magamat, munkámat,
sőt téged, magadat is Istenem!
Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben
használtad életemet valami célra,
melyet ugyan nem ismerek,
de egy napon majd mindent meg fogok érteni
és akkor nagyon elégedett leszek.

Hiszem, hogy az életet azért kaptuk,
hogy növekedjünk a szeretetben.
Hiszem, hogy Istenem bennem vagy,
miként a nap a fényben és az illat a virágban.

Fény az én sötétségemben!
Hang a csöndemben.
Hiszem az örök életet.

Hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek,
amelyeket most nélkülözök,
és hogy odaát csodaszép otthonom lesz
telve színnel, zenével,
a virágok bólongatásával
és szeretteim arcával."

"Ne félj!"

Milyen világban élünk? Van-e okunk a félelemre?

A minket körülvevő világ az elmúlt évtizedekben komoly változásokon ment keresztül. Olyan események történtek, amelyekre a legtöbben nem számítottunk. Ezek az események jelentősen megnövelték az életünkben jelenlevő stressz mennyiségét.

A média, az internet gondoskodik róla, hogy értesüljünk a világszerte tapasztalható sok katasztrófáról, és ezek a hírek bennünket is sokkolnak. Hiszen bármikor itt is, velünk is megtörténhet, hogy tomboló viharok, tornádók tarolnak le házakat, és csavarnak ki fákat gyökerestől, vagy nagy erejű földrengés nyomán atomerőművek sérülhetnek meg, mint Fukusimában 2011-ben.. És ezek csupán a természeti jelenségek, de az emberi gonoszság és kegyetlenség talán még félelmetesebb módon terjed. Terrorcselekmények történnek különböző helyszíneken, a váratlan és kiszámíthatatlan támadások is félelemmel töltik el a Nem érezheti magát biztonságban ma már senki igazán, annyira általánossá vált a bűnözés. Néhány évtizeddel ezelőtt vidéken még nem is zártuk be az ajtókat éjszakánként. Sőt, városi lakásunk ablakai is nyitva voltak nyáron. Egy alkalommal Puerto-Ricóból érkezett kedves szállóvendégünk elképedve nézte a rács nélküli, nyitott ablakainkat, és elmondta, hogy ha erről otthon majd beszámol, biztosan nem fogják elhinni. Azóta eltelt néhány év, és most már nem merünk nyitott ablaknál aludni - miután egyik éjszaka valaki ezen az útvonalon közlekedve bent járt a hálószobánkban, és elvitte táskáinkat. Félelmet keltő volt sokak számára a menekültek áradata, mint a nyugalmunkat, megszokott életmódunkat, biztonságunkat fenyegető veszély. De mindezek ismeretében és hátterén el kell gondolkodnunk azon, hogy létezhet-e ezen a földön teljes biztonság? Milyen lehet a félelem nélküli világ? Jézus a történelem utolsó korszakáról szólva ennek a nemzedéknek a lelkiállapotát a következőképpen jellemzi: "Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek."

József Attila Hazám című versében utal arra, hogy az emberi kapcsolatokat, a társadalmat, az ember egész életét ez a megterhelő érzés hatja át:

"Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény"

Másik ismert költőnk is nagyon kifejező módon fogalmazza meg, mennyi oka lehet a félelemre annak, aki csak a fenyegető veszedelmeket látja:

"Én félek.
Az élettől és sötéttől,
mely mindenütt kegyetlenül elér.
Ha száll a nap,
az ablakom alatt
hullámozik az ismeretlen éj,
a végtelen és ismeretlen éj,
egy tenger - vészesen és feketén -
csöndes sirásom benne elmerül,
mint holt madár a tenger fenekén,
a kisgyerek magába sír szegény.
Sírok, sírok, mindíg csak egyedül,
és senki meg nem értett még soha.
Oly ismeretlen ez a Nagyvilág,
s olyan borzasztó a sötét szoba.
Lábujjhegyen kell járni a világban,
az éjszakában annyi a vonat,
mely összerág és széttöri gerincem,
s vígan megőrli fájó csontomat.
Az éjszakában annyi rém, kisértés,
golyó, kötél, bitófa, kard remeg,
s hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel
leskelnek rám a gonosz emberek,
kik vascipőbe jönnek egyszer értem,
bőszült ököllel döngetik az ajtóm,
ecetet adnak, hogyha inni kérek,
s fölráznak, ha alélt fejem lehajtom.
Minden bokorban leskelődik egy-egy,
nincs menekülni egy picinyke rés.
Ó, jaj nekem, oly fürgék a gonoszak,
s olyan sok a halál, a temetés.
Zörgő szekéren az Idegenember
tudom, hogy elvisz engem is egy éjjel,
s szegény anyám az ablakunkra rogyva
néz majd utánam könnyes, kék szemével.
(Kosztolányi Dezső: Én félek)

Bizonyára sokunk számára ismerős a költő által szemléletesen megjelenített szorongás: Az élet tele van ismeretlen veszedelmekkel, és különösen a sötétség rejthet ijesztő dolgokat, amit az ember képzelete felnagyít... Kosztolányi említi a magányosságot, a meg nem értés szorongató érzését is. A magánytól való félelem önmagában is sok gyötrelmet okozhat. Egy idős emberrel ismerkedtem meg kórházi látogatásaim során, aki mindig örült, ha csak néhány szóra is megálltam mellette. Kedves, kiegyensúlyozott, derűs lénye rácáfolt mind állapotára, mind életkorára. Egy alkalommal viszont úgy találtam, amint magába roskadva ült a folyosón, bánatosan nézett maga elé. Amikor hozzá léptem, hogy megkérdezzem, mi a baj, akkor könnyes szemmel annyit mondott: "Holnap kiengednek, mehetek haza... De engem otthon nem vár senki, feleségem néhány éve meghalt, és én újra magányos leszek." Szívszorító volt azt látni, hogy egy beteg nem örül a gyógyulásának, a hazatérésének, mert itt legalább volt társasága, nem volt egyedül.

A költő szemléletesen jeleníti meg az ember védtelenségét, kiszolgáltatottságát a nálánál mindig erősebb gonosszal szemben, "s nincs menekülni egy picinyke rés". És végül megjelenik az emberi élet legnagyobb és legáltalánosabb félelme: a haláltól, elmúlástól való rettegés. A versben nem találunk semmi vigasztalást, mintha azt mondaná, hogy az emberi élet ezzel jár, rettegésben kell élni, kiszolgáltatottak vagyunk, és végül meghalunk. Valóban nincs remény az ember számára?

A következő vallomás is olyan költőtől származik, aki tapasztalatból ismerte a félelmet, de az isteni gondviselést is mindannyiszor átélte:

Sokszor éreztem: vége van,
megölnek, elvesztem magam,
s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
s a nap mindújra kisütött,
valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom,
s elfértem tenyerében.
(Keresztúry Dezső: Valaki tenyerében)

Mit tükröznek ezek a sorok? Illúzió, vagy "pozitív gondolkodás" csupán, amit hívő emberek sokasága tapasztal? Vagy valóban egy nagyobb hatalom védelmében lehetünk, aki "tenyerébe veszi" a kiszolgáltatott embert, és kiemeli a bajból?

Ne félj, mert én veled vagyok

Egyetlen felhívás sem található meg annyiszor a Bibliában, mint ez: "Ne félj!" Hiszen mióta az első emberpár félelmében elrejtőzött Isten elől, azóta egész életünkben a félelem rabjai vagyunk. Sokan megpróbálják elnyomni ezt az érzést, és bátornak, erősnek mutatkoznak, ami sajnos esetenként erőszakos cselekményeket eredményez. Ha tudnánk emberek lelkében, érzéseiben olvasni, mennyi "hősről" derülne ki, hogy valójában félelemből tette a bátornak és önfeláldozónak tűnő tetteit!

A Biblia nem azt mondja, hogy nincs okunk a félelemre. Sőt, teljesen reális képet kaphatunk a valódi ellenségünkről, akit maga Jézus nevez "e világ fejedelmének", és akiről kijelenti, hogy "azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson". Sátán, az ellenség az, aki rombolja az emberek lelkét, és sokszor birtokba is veszi, hogy hozzá hasonló gonoszságokat vigyenek végbe. Ő az, aki pusztít a természet világában is. Esélyünk sincsen arra, hogy a magunk erejéből legyőzzük, vagy megmeneküljünk a csapdáiból. Krisztus szabadító hatalma nélkül valóban igaz lenne a Kosztolányi vers végkicsengése, miszerint nincs remény számunkra. De ha hiszünk abban a valakiben, aki nemcsak hatalmasabb az ellenségünknél, hanem végtelenül szeret is bennünket, akkor biztonságban érezhetjük magunkat: "Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!" És 43,1 Gondoskodó szeretete minden egyes teremtményét számon tartja: "Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."

A mindenható Isten a kezünket fogva bátorít bennünket: "Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak." (Ésa 41,10) Olyan valaki ígéri ezt nekünk, aki legyőzte ellenségünket, akinek minden élethelyzetben tapasztalhatjuk jelenlétét és személyes oltalmát. Nem ígéri, hogy elhárít minden bántást, támadást, tragédiát életünkből, ha rábízzuk magunkat - de azt igen, hogy soha nem hagy magunkra, hiszen gyermekeiként szeret bennünket. Az Ő jelenléte erőt, vigasztalást és reménységet ad.

Dr. Theodor Bovet, svájci hívő keresztény orvos, így írt erről a védelemről:

"A legtöbb modern ember alapvető érzése a félelem. Gazdag vagy szegény, képzett vagy tanulatlan, keleten vagy nyugaton élő, fehér vagy színes bőrű, keresztény vagy nem - minden ma élő ember fél. A félelem ellentéte az elrejtettség. A gyermek, ha anyja karjaiban pihen, nem fél, oltalma ott biztos. Az elrejtettséget nem a külső védelem jelenti, hanem az embert körülvevő szeretet. A külső védelem elháríthat bizonyos látható, megnevezhető veszélyeket, amelyek rettegéssel töltenek el. A bizonytalan, láthatatlan, megnevezhetetlen félelmet egyedül a szeretet tudja legyőzni. "A szeretetben nincsen félelem" (Ján. 4,18.)" (Félelem és elrejtettség)

A mindenható és szerető Isten oltalmát kérve, a legnehezebb és kilátástalanabb helyzetben is átélhetjük azt a tapasztalatot, amelyről a zsoltáríró ismétlődően tanúságot tesz:

"Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned... az Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?" Zsolt. 56.4

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy... Zsolt 23,4

Éppen tehetetlenségünk és gyengeségünk tudata tanít meg minket igazán hittel imádkozni. Az ilyen imák vezetnek minket győzelemre, és segítenek leküzdeni a félelmet, ahogyan a zsoltár szerzője is átélte ezt a tapasztalatot: "Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt. Zsolt 138,3

Isten kétféle módon segíthet nehézségeinkben: vagy elhárítja a veszedelmet, vagy erőt ad az elhordozásához. Az Istenben való bizalom nem azt jelenti, hogy meggondolás nélkül kitesszük magunkat veszélyes helyzeteknek. A Biblia józanságra int: az óvatosság és megfontoltság megóv minket az elkerülhető és értelmetlen bajoktól, testi és lelki szenvedésektől, ugyanakkor segít megállni az elkerülhetetlen nehézségekben. Ha józanul gondolkodunk, nem táplálunk illúziókat, és lelkileg felkészültek leszünk az elkerülhetetlenül bekövetkező kisebb-nagyobb bajokra. "Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt." (Victor Hugo)

Megtartalak téged

Mivel bátorít a Biblia ezekben az emberileg valóban megpróbáló, nehéz időkben is bennünket? Nem segít rajtunk, ha eltitkolják előlünk a veszélyt - attól nem oldódnak meg a problémák, ha nem beszélünk róluk. A hamis reménység, a "nem fog fájni" ámítása is csak időleges megnyugvást ad, hogy azután felkészületlenül, még nagyobb keserűséggel szembesüljünk a valósággal. A hamis próféták hitetése azért kellemes és vonzó, mert mindig biztonságot és békét ígér - és ez így van napjainkban is. Ám az emberi összefogásra és hatalomra épülő megoldási kísérletek eddig is mindig kártyavárként omlottak össze, és ez így lesz a világunk végső válsága idején is. A Biblia ezzel szemben nyíltan szól a világra következő nehéz próbákról, nem azért, hogy félelmet ébresszen, hanem hogy felkészítsen, bátorítson és reménységet adjon. A szülési fájdalomhoz hasonlítja ennek az időszaknak a "vajúdását" a Biblia, aminek végül győzelmes és boldog végeredménye lesz a Szabadító visszatérése. Jézus éppen azért beszélt olyan részletesen erről a válságról, hogy tanítványai félelmét eloszlassa, és biztosítson minden benne hívőt megtartó szeretetéről:

"Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mt 24,6

Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok. Eképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Lk 21,

Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! Ján. 14.27

Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait." Jel 3,10

Az első keresztények hite és bátorsága példa lehet számunkra is, hogy a legnagyobb veszedelmek se rettentsenek meg és csüggesszenek el bennünket. Krisztus értük hozott áldozata, emberfeletti szenvedése még elevenen élt tudatukban, ezért a hitükért való üldöztetést kiváltságnak tartották. Mivel Mesterük feltámadt, legyőzte a halált, ezért életük elvesztése sem jelentett számukra túl nagy áldozatot. Az örök élet reménysége, a feltámadás ígérete segítette őket a haláltól való félelem legyőzésében is. Korunk kereszténységének mindennél nagyobb szüksége van erre az élő hitre, az Istenbe vetett teljes bizalomra, és akkor mi is tapasztalhatjuk a nagy apostollal együtt:

"Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét." 2Tim 1,7